Nataly visszaöltözött a ruhájába és bekente magát naptejjel.
-Mary téged nem kéne bekenni... Mary, hol vagy?! Eközben Mary lassacskán kisodródott a nyílt tengerre. Ő nem vette észre mert elaludt az úszógumin...
Az idő gyorsan telt és Nataly egyre jobban aggódott. Már a vízimentőknek is szólt de ők folyton csak ezt hajtogatták:
-Figyelj, ha bármit megtudunk róla, értesítünk-szólt az egyik. Hamarosan lement a nap és Nataly nagy nehezen visszament a hotelbe.
Az eső megeredt. (Ilyenkor nem valami veszélytelen egyedül úszkálni.)
-Eső?-riadt fel Mary. A tenger hullámzott.
-Milyen messze lehet a szárazföld?
És lehetséges vagy sem, elkezdett vissza úszni. Másfél óra múlva...
-Már csak egy... pici...kell!
És jobb kezével lassan belemarkolt (az addigra már lehűlt) homokba.
-Jaj de hideg van! Felnézett az égre. A felhők szét oszlottak és a hold világított.
Nataly már aludt mikor Mary vissza ért a Fairfieldbe.
-Nataly!-kiáltotta halkan Mary.
-Mi... mi van?! Mary?
-Ja, valami olyasmi...
-Na jó, holnap kötelező elmesélned!
-Hát jó, ha nagyon muszáj!
-Még jó hogy... na mindegy jó éjt!
-Jó éjt!
Másnap reggel korán kellett kelni ugyanis...
-Reggeli! Ébredj fel Nataly!
-Oké oké!
Evés közben Mary elmesélte a kalandját:
-Miközben te napoztál úgy gondoltam én is süttetem magam és lecsuktam a szemem.
-Várj, valamit nem értek.
-Mit?
-Hogy tudtál egyáltalán megmaradni a tűző nap alatt?